Kiállítói szemmel 1. 

2024.09.12

VIZI TAMÁS

kereskedelmi kapcsolatok vezetője
Philip Morris Magyarország Kft.

A Philip Morris Magyarország Kft. a kezdetetektől támogatta az Magyar Dohánykiskereskedők Szövetségének remek kezdeményezését, hogy létrejöjjön a dohányipar kiemelkedő eseménye, a TABAK EXPO.

A rendezvény véleményem szerint évről-évre fejlődött, nemcsak a résztvevők száma, de a minőség tekintetében is. Ez elmondható a szervezőkről is, akik eseményről-eseményre újításokkal jelentkeztek. Emellett a kiállítói standok is megszépültek, és a kiállítók általi ajánlatok és kommunikáció is folyamatosan javult. A látogatók nemcsak újabb szakmai ismeretekkel lehetnek gazdagabbak, de láthatóan élvezik is a rendezvényt. Remek kezdeményezés, hogy a rengetek szakmai program mellet juthat idő a szórakozásra is.

Meg kell említeni a COVID időszakot is, amit a szervezők úgy hidaltak át, hogy a rendezvény az online térbe költözött, így nem szakadt meg a folyamatosság.

A TABAK EXPO már valóban a dohányipar legnagyobb seregszemléjévé nőtte ki magát, ahova véleményem szerint nagyon szívesen jönnek a szektorban dolgozók, de személyesen találkozhattam az Európai Trafikosszövetség vezetőivel is, akik szintén nagyon pozitívan nyilatkoztak az eseményről.

Ki kell emelni, hogy a dohányipar felügyeleti szerve, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága is támogatja a rendezvényt, ez is nagyban növeli a TABAK EXPO presztízsét.

A Philip Morris Magyarország kollégái már várják a 2024-es eseményt, és örülünk, hogy ilyen körülmények között is találkozhatunk a partnereinkkel.